Minden ami Sopron

2019. 03. 23. szombat

Beáta

SOPRON
Borult
EURO
0

Sport

Euroliga-hangulatban, 1 ponttal győzött a Sopron Basket

A nagyon jól felkészült francia Bourges Basket csapatát verte a Sopron, még egy győzelem kell az újabb Euroliga négyes döntőhöz.

Kedd este vette kezdetét az idei Euroliga-rájátszás a női kosárlabdában. A Sopron Basket az alapszakaszt a csoportja második helyén zárta, így a francia Bourges Basket ellen kell lejátszani az egyik csapat második győzelméig tartó párharcot – akár csak 10 éve.

sbbou2

Fotó: FIBA/Tóth Zsombor

 

Telt házzal, remek hangulattal fogadták a csapatokat a Novomatic Arénában. Vendég kosár után hazai triplával indult a mérkőzés, felváltva dobáltak a csapatok. Nem alakult ki nagy különbség, de rendre a Bourges járt előrébb pár ponttal, bár a negyed végére mieink kerültek előrébb: 25-23. A folytatásban apránként kezdte növelni a Sopron a különbséget, Amanda Zahui hármasa után időt is kért a vendégek edzője, a lelátó pedig tombolt: 38-29. Persze ez nem egy jelentős különbség, pár perc múlva megint egál volt. A félidőben 40-40 volt az állás.

sbbou1

Fotó: FIBA/Tóth Zsombor

Fordultak a térfelek, de a küzdelem kiegyenlített maradt. Mindkét csapat a védekezést kezdte előtérbe hozni, emiatt hosszú percekig alig esett pont, 44-47-nél kért időt a soproniak edzője, Roberto Iniguez. Megérte, zárkózott a Sopron, de a franciák “show-mestere” Johannes tarthatatlan volt. Szerencsére hazai oldalon Turner is, az ő vezérletével sikerül 54-51-es vezetést kicsikarni a záró játékrész előtt. Soproni kosárral indult a végjáték, nem is akármilyen pöccintésből született meg a két pont. Az első negyedhez hasonlóan pár pont volt a különbség, de már a Sopron javára. Néhány bírói ítélettől igazán paprikás lett a hangulat, ami amúgy is szenzációs volt. 60-60-nál megint megérkeztek a franciák. Az utolsó percekben már csak 1-1 pont különbség mutatkozott. Soproni vezetésnél sikerült kivédekezni a vendégek támadását, már a lepattanó is megvolt, amikor szabálytalanságot láttak a játékvezetők, a büntetők után újra egy ponttal a vendégek jártak előrébb. Az utolsó hazai támadás jött, amit utolsó erejével védekezett már a Bourges csapata, ám a soproniak hidegvérű légiósát, Candice Dupree-t nem tudták levédekezni: gyönyörű fordulatból felugrással nőtt a védője fölé, majd középtávolról “behintette” a labdát, 66-65! Időt kértek a vendégek, akik ügyesen kijátszották a maradék 4 másodpercben a soproni védelmet, de a csattanójuk nem jött be: Sharp túl dobta a hármas vonaltól a gyűrűt, az idő pedig lejárt!

sbbou

Fotó: FIBA/Tóth Zsombor

 

Hatalmas küzdelemben szerzett vezetést a Sopron Basket, de már a folyatásra kell figyelni: pénteken este a Bourges hatalmas csarnokában kell újra helytállni. Amennyiben sikerülne győzni, a Sopron Basket két egymást követő szezonban jutna az Euroliga négyes döntőjébe. Ha a francia csapat nyer, jövő hét szerdán Sopronban dől el a továbbjutó kiléte.

Sopron Basket – Bourges Basket 66-65 (25-23, 15-17, 14-11, 12-14)

További részletek a klub weboldalán.

A mérkőzés legfőbb mozzanatai a FIBA összeállításában:

 

 


MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Február a báli és a farsangi programok időszaka. Ön is készül hasonló rendezvényre?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
ÉLETKÉPEK
este1
loading