Minden ami Sopron

2019. 10. 18. péntek

Lukács

SOPRON
Borult
EURO
0

Közélet

Előadásokkal teli hétköznapok jönnek

Új programsorozatok is indulnak a héten Sopronban.

Pörgősen indul a hét Locsmándi Brigivel, aki ingyenes Zumba fitness bemutató órát tart a Zsilip utcai óvoda tornatermében (Zsilip utca 1.) 18:30-tól. A Museum Caféban ezúttal is a játékos kvízé a főszerep 19 órától, a Quizzone Kupa 18. fordulójára itt lehet jelentkezni.

Ingyenes előadássorozat indul a GYIK Rendezvényházban kedden. A lélek nyelve a betegség – ez a címe és a fő témája is, első alkalommal a szomorúság, lehangoltság és kedvtelenség lelki hátteréről szól majd  Tóth György, 17 órától. Ezzel egy időben szintén a GYIK-ban Szabó Gyuri bácsi, a “bükki füvesember” is előadást tart, és vásárolni is lehet tőle gyógynövényeket – ide a belépő 1400 ft. A komolyzene kedvelőit pedig a Liszt-központ várja egy remek Brahms-esttel 19 órától.

Szerdánként 15 órától a Pedagógus Nyugdíjas Klub tart ingyenesen látogatható programokat a Petőfi tér 3. szám alatt. Ezúttal Szirbek István előadása következik: Angyalkoncert szemnek és léleknek. 18 órától valamennyiünket érintő témában okosodhatunk a Soproni TIT jóvoltából: Miért nem gyógyul meg mindenki? Csorba Imelda előadása 18 órakor kezdődik a Lenck átjáró első emeletén található irodában. Kiváló kikapcsolódás szerda estére a Búgócsigában: 20 órától ismét Final Cat Filmklub, a BuSho 2017-es best of filmjeivel.

Csütörtök este 7-től Demcsák – Batrakov – Rovó: Táncrapszódia a Soproni Petőfi Színházban. Három táncjáték a Sopron Balett előadásában: Szergej Rahmanyinov – Alekszej Batrakov: Lángoló szív, Rosta S. Csaba – Demcsák Ottó: Labirintus és W. A. Mozart – Rovó Péter: Mozart szelet.

Pénteken este 7-től a Rockline Pubban új, szűretlen német pils sör mutatkozik be. A Liszt-központban a BeszélgESsTÉK programsorozat keretében a méltán népszerű Laár András vendégeskedik egy beszélgetésre. A hétköznapok zárásaként 19 órakor a Hangárban Zorall koncertezik, a Búgócsigában 21:30-tól A Kutya Vacsorája turnéja következik.

programelvalaszto_kiallitas

 

A Soproni Fotóművészeti Kör érdekes fotókkal készült, a “Dolgok metszete” cím el is árulja, mire számíthatunk. A Torony Galériában (Szent György u. 14.) január 18-ig megtekinthetjük.

A Rejpál-házban (Várkerület 7.) Horváth F. Péter soproni festőművész alkotásait láthatjuk, Soproni pillanatok címmel. A pasztellel készült festmények január 30-ig várják a látogatókat.

 

 

programelvalaszto_egyeb

Kiemelten támogatjuk a szabadtéri programokat. A soproniseta.hu csapata minden napra készül gyalogos vagy kerékpáros túrával a városban és a környéken. Érdemes körbenézni – először a weboldalukon, majd a városban! A Fertő-Hanság Nemzeti Parkban számos túra, hajózási lehetőség vagy épp kenuzás várja az érdeklődőket. Részletek és jelentkezés ezen a telefonszámon lehetséges: 06 99 537 620. A Lövérekben sok túra-útvonal, futópálya, edzőpálya, edzőpark várja a mozgásra vágyókat, de természetesen zárt edzőtermek is akadnak bőven városunkban. A Petőfi Színház műsorában biztosan talál magának mindenki érdekes előadást, érdemes böngészni a színház oldalát! Aki a kisebb, interaktívabb műsorokat szereti, annak ajánljuk a Civitas Pinceszínházat, melynek műsorairól itt tájékozódhat. Sopronban két mozi is működik, rosszabb időben ideális a belvárosi Elit mozi, vagy a Plázában a Cinema City. Egy kellemes kávézás, sörözés, borozás a belvárosban jó kikapcsolódás lehet. Találunk még a városban szabadulószobátGokart pályát is, érdemes jól körbenézni!

Kellemes kikapcsolódást!

 

 

 


MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Tervez nyaralást?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
ÉLETKÉPEK
varoshaza
loading