Minden ami Sopron

2018. 10. 22. hétfő

Előd

SOPRON
Borult
EURO
0

Kultúra

Az erdélyi kóruséneklés küldetését teljesítik

A sepsiszentgyörgyi Pro Musica Kamarakórus vendégeskedett az Esterházy-kastélyban.

IMG_2216m

2018. augusztus 4-én felemelő élményben volt részük azoknak, akik ellátogattak a fertődi Esterházy-kastélyba. A kastély díszudvarán a sepsiszentgyörgyi Pro Musica Kamarakórus adott koncertet a magyar és nemzetközi kórusirodalom legjelesebb szerzőinek műveiből. Többek között Kodály, Szokolay, Bárdos-művek csendültek fel a legrangosabb egyházi-, és népdal-feldolgozásokkal együtt.

Az 1995-ben alakult kórus a zene, a közös éneklés küldötteiként járja be a Kárpát-medence magyar-lakta, határon túli vidékeit. Koncertet adtak már a Felvidéken, a Vajdaságban, ezúttal az Őrvidékre látogattak el, hogy az Ausztria területén élő magyar (és nem csak magyar) közösséget is megörvendeztessenek műsorukkal. Fertődre a bécsi koncertjüket követően érkeztek.

IMG_2223m

Sipos Zoltán, az együttes vezetője elmondta: fontosnak tartják a zene erejében rejlő lehetőséget, amely összehozza a közösségeket. A turné szervezése során a kóruséneklés iránt elkötelezett közösségeket keresik, útjaik szervezésében nem szervezőirodákat, ügynökségeket vesznek igénybe, mint a fesztiválok esetében – és tapasztalatuk az, hogy a zene útján mindig megtalálják az erre fogékony, értő közönséget.

Így – az európai fesztiválokon túl – a Kárpát-medence magyar vidékeinek, az ott élő közösségek felkeresését is célul tűzték ki, hogy a minőségi kórusmuzsika ajándékát vigyék mindazokhoz, akik így a közel egy órás koncert alatt megtapasztalhatják azt a szellemi-, lelki feltöltődést, amit a zene, a közös koncertélmény ad.

Ezúttal a fertődi Esterházy-kastély díszudvara különlegesen is egyedi helyszíne volt előadásuknak.



MIT SZÓLSZ HOZZÁ?

Ön is ellátogat majd a soproni KFC-be?

Szavazás állása

Várjon ... Várjon ...
ÉLETKÉPEK
varoshaza
loading