Minden ami Sopron

2017. 04. 26. szerda

Ervin

SOPRON
Borult
EURO

Archívum

Camambert batyu

Írta: kulbi
2016.10.19.

Kicsit macerás, de tökéletes vacsora, ha az ember egy szendvicsnél kicsit többre vágyik.

Hozzávalók: (2 személyre)

– 2 camambert sajt, ha lehet 8 szögletű
– 15 dkg bacon
– 1 kis fej vöröshagyma
– 1 paradicsom
– 2 kisebb burgonya
– olaj

A tésztához:

-15 dkg liszt
-10 dkg vaj
-1 tojás
-1 teáskanál só
– 1 negyed zacskó sütőpor

Elkészítés: (kb 30 perc)

A camambert sajtot félbe vágjuk, félretesszük. A krumplit meghámozzuk és egészben megfőzzük. A hagymát, paradicsomot, és bacont apró darabokra vágjuk, majd olajon összepirítjuk. Az így kapott “egyveleggel” megtöltjük a félbevágott camambereket, a tetejükre a közben karikára vágott burgonyát tesszük, majd összeforgatjuk a fél sajtokat.

A tésztához szükséges alapanyagokat összeontjük és egy tálban addig gyúrjuk, míg egy egységes tésztagombócot nem kapunk, amely könnyen elválik az edény falától. Elfelezzük, a feleket vékonyra nyújtjuk.

Nyújtás után a camambert szendvicseket a tészta közepére helyezzük és bebugyoláljuk a tésztába.

Előmelegített sütőben 180 fokon 10 percig sütjük. A végeredmény magárt beszél!

IMG_1622

IMG_1621

loading