Párom születésnapja volt, mivel mindkettőnk napja elég hosszúra nyúlt, ezért nem kísérleteztünk ünnepi vacsora készítésével, ezért már napközben kinéztünk egy éttermet. Választásunk a Solo Restaurantra esett. Őszintén szólva, a már említett okból, soproni szemmel nézve elég későn értünk oda. Este fél tíz volt, mikor beléptünk az ajtón. Nem szerettünk volna problémát okozni, próbáltunk tudakozódni, a konyha nyitva tartását illetően, amire csak azt a választ kaptuk még nyugodtan helyet foglalhatunk. Választottunk egy viszonylag eldugottabb asztalt és helyet foglaltunk. Nem igazán tudtuk eldönteni, hogy jó helyen vagyunk-e vagy sem, mert az asztalok terítéke elég különböző volt. Volt fehér terítő barna futóval , sima fehér terítő, és terítő nélküli elrendezés is. Amúgy maga a hely nagyon nagy, nem hiába Sopron egyik legkedveltebb esküvő helyszíne. (Idén két esküvőn is voltunk a Soloban és a tapasztalatok alapján csak pozitívan tudok nyilatkozni.)

Az alkalomra tekintettel bort rendeltünk. Bár tudom, hogy a bor felszolgálását ma már minden szakiskolában oktatják, mégis meglepett amit tapasztaltunk. A felszolgáló pontról pontra követte az etikett előírásait. A kinyitandó bor címkéje mindig felém nézett, a bor kidugózása egy kis malőrtől eltekintve tökéletes volt, a palackfogás és a töltés is szakszerű volt. Mivel el lettünk kényeztetve, nekem már csak a drop stop hiányzott ahhoz, hogy minden csillagos ötös legyen.

Az étlapot áttekintve egyszerűen észrevehető volt, hogy a Soloba ellátogatva, az európai konyhák világát hozza el nekünk. A fogások egyszerűnek tűntek, mégis mindegyikben volt valami apró csavar, fűszer, vagy elkészítési mód, ami megmentette az átlagostól.

Sajtbundában sült csirkemellfilét választottam, melyet, házi készítésű paradicsomos bazsalikomos gnocchival körítettek. A rendelés leadása után, szinte azonnal kaptunk egy, az olasz vendéglátásra annyira jellemző előételt, mely házi készítésű kenyérből és szintén házi készítésű pestobol állt. Az együnk egy picit, mielőtt eszünk egy nagyobbat mentalitás nekem nagyon tetszik az olaszoknál. Egyrészt gyorsabban telik az idő míg az ember vár, másrészt ezek az apró falatok is megannyi különlegességet tudnak mutatni.

A főételre nem kellett sokat várni, rendeléstől számított negyed órán belül immáron másodszor használhattuk villáinkat, ami nagyon jü részidőnek mondható. A csirkemell filés és a gnocchi pont azt hozta, amit reméltem. A sajt ropogós, a hús omlós, a kis gombócok pedig szinte rágás nélkül szétolvadt a számban, remek volt.

Időközben kiderítettük, hogy az étterem hétköznapokon tízig van nyitva, ezért lepődtünk meg azon a kérdésen, hogy desszertet kérünk-e még? A konyha hivatalosan már bezárt, de azért ha kérünk egy kis édességet az még belefér. Eddig ilyen hozzáállással kevés soproni helyen találkoztunk, de remélem ezentúl több ilyen lesz. Önkritikusan megjegyezném persze, hogy azért mi is kitalálhatnánk korábban, hogy vacsorázni szeretnénk menni.

A két főételért a palack borral együtt kevesebb, mint 10 000 Ft-ot fizettünk és ehhez járt még a grátisz remek kiszolgálás is. Nagyon jól éreztük magunkat, ígérjük visszatérünk még, nah persze kicsit azért korábban fogunk érkezni.

Pénteken lagziban voltunk, így a szombati reggeli egyben az ebédünk is volt. Olyan helyet kerestünk, ahol van kerthelyiség, a belvárostól sétálva is meg tudjuk közelíteni, és lehet levest enni. Igaz, ezeknek a kritériumoknak több hely is megfelelt volna, mi a Jégverem Fogadót választottuk.

A kerthelyiség hatalmas napernyői szinte az egész udvart beterítették, így könnyen találtunk árnyékos helyet. Előző esti programunkból adódóan nem tipikus ebéd időben érkeztünk, de így is kellemes teltház volt. Ennek ellenére étlapot és italt szinte azonnal kaptunk. Úgy gondoltuk, ha már itt vagyunk, a ház specialitásait választjuk. Sopronban kevés olyan ember van, aki ne hallott volna a tárkonyos pulyka ragulevesről, illetve, ahogy az étlapon is kiemelik a ház legnépszerűbb fogásáról a Viczákné titkáról (fűszervajjal, sonkadarabokkal, kukoricával töltött rántott pulykamell), amit barátaim egész egyszerűen csak rántott Bonduellenek hívnak.

Nyári, őszi és egyáltalán minden utazásunk során, van egy szokásom, amivel általában megőrjítem a velem utazókat, hisz mindig sok keresgéléssel és általában korgó gyomros hosszú sétákkal jár. Bárhol vagyunk, ha ebédről, vagy vacsoráról van szó nem szeretem a direkt a turisták számára kitalált helyeket, inkább sétálok egy kilométerrel többet,  ha tehetem mindig olyan helyet keresek, ahol a helyiek is esznek. Valahogy ilyenkor elhiszem, hogy tényleg helyi specialitásokat kapok és nem a mindenhol ugyanolyan ízű pommes-t és pizzát. Ha nem ebben a városban élnék, szerintem a Jégverem az a hely, amiért szívesen sétálnék többet.

Csak kis levest kértünk, ami minimum két tányérnak felel meg, bár itt a mértékegység inkább a piros zománcos fazék. A hőfok teljesen megfelelő és ránézésre is úgy tűnik, hogy jó választás volt a kisebb adag főételt kérni. A mellettünk lévő asztalnál közben egy kisebbfajta családi csetepaté alakult ki, amit a felszolgálók a váratlan helyzet ellenére is viszonylag jól kezeltek le.

Szóval a Viczákné. Már a látványtól jóllaktam. A köreten sokat nincs mit gondolkodni, egyszerű sült krumpli, a hőfoka, roppanási “képessége” azt mutatja, hogy friss sütés. A panír tökéletes, a hús vékonyra klopfolt, a töltelékben inkább a zsenge kukorica a domináns. Igen, ez az amiért szétvágás után kicsit tényleg olyan, mintha egy kukoricakonzervet paníroztak volna be. A gyerekeknek biztos, de még nekem is elég sokáig tartott, hogy minden szemet a villámra küzdjek. Ha valamit változtatni lehetne talán kicsit sűrűbbre kívánnám a  tölteléket, de akkor valószínűleg már nem lenne ugyanaz és lehet, hogy pont ez a zsengeség Viczákné valódi titka.

Már a levesnél tudtuk, hogy valószínűleg dobozzal fogunk távozni és nem tévedtünk. A számla végösszege kicsivel 6000 felett volt, bár ebből az összegből nem csak egyszer laktunk jól, aznap a vacsorán sem kellett gondolkodni. Aki kockás terítőre, jó kiszolgálásra, nagy adagokra, finom ételekre vágyik, annak érdemes kicsit tovább sétálni a Várkerületnél.