Minden ami Sopron

2024. 04. 20. Saturday

Konrád, Tivadar

SOPRON
Borult

Archívum

Jubileumi F1 keresés a tv-ben

Írta: gkrisztian
2015.07.27.

Én is a forma-1 szerető emberek táborát gyarapítom, Hamilton drukkerként, de hasonló hévvel szurkolok a McLaren sikereiért is. Nem jutottam el hétvégén a Hungaroringre, de úgy döntöttem, nem hagyom ki a futamot. Vasárnap kora délután lehuppantam a tv elé, amit nagyon sokszor szoktam nézni, de csak havonta egyszer kapcsolom be. Amióta átrendezték a tv csatornákat, ez volt az első alkalom, hogy beüzemeltem, és rögtön oda is nyomtan a 4-es sávra, logikusan gondolván, hogy ott lesz az M4 csatorna. Hát az nem az volt, hanem a TV2. Sebaj, biztos elcsúszott, elnyomtam eggyel, ott meg az RTL jött be. Nyomtam még egyet, és a LifeNetwork villant fel. Aztán Viasat 3, majd a Viasat 6, de megtaláltam a VIVA-t, amit tényleg legalább 8 éve nem láttam. Megláttam a Hír TV-t, ATV-t, Story4-et, RTL+-t, Sport 1-et, Film+-t, Fem 3-at, de még a P+ tv is megjelent, amiről azt sem tudtam, hogy létezik.

Ezután már nem is a csatornák nevét figyeltem, hanem a képet. Egy homályos sárga képen sétálgattak emberek, utána egy kígyó vedlett éppen. A következő csatornán egy szemüveges katona nézett velem farkasszemet, majd egy hatalmas pajeszos bácsi vigyorgott. De felvillant egy üvöltő rocker, egy meztelen csiga, egy hisztiző lány, egy fél olló, két nevető rózsaszín kocka, egy ágyú, egy szép nő, egy gyerek, egy fogas, egy tűzcsap, egy ribizli, egy toll, egy fog, egy serpenyő, és amikor már végleg kikészültem, a 68-as sávon láttam meg egy forma-1-es autót! Még jó, hogy kétszer rajtoltak, így nem maradtam le az elejéről… Köszi Massa, hogy rosszul álltál be a rajtrácsra!

Különleges telefonhívás

Írta: gkrisztian
2015.07.19.

Egyik nap délelőtt szokásosnak mondható biciklis körutamat végeztem. Ez annyit jelent, hogy amikor van időm, tekerek pár kört a városban, a Lövérekben, esetleg Ágfalva felé, vagy teljesen más irányba, hogy legyen egy kis mozgásban részem. Ezúttal épp bekanyarodtam a kempingbe, amikor megcsörrent a telefonom.

bringan

Egy kedves hangú nő szólt bele, bár kissé mintha ijedt lett volna. Biz isten, amikor nem ismerős egy telefonszám, próbálom mindig barátságos hangon felvenni, de mivel mély a hangom, néha nem sikerül jó hangszínnel eltalálnom a beszélgetésindító “Halló”-t. Ekkor előfordul, hogy megugranak a túloldalon. Visszatérve, a hölgy belekezdett: időpontot kért tőlem. Ezen viszont én lepődtem meg, mert mihez kér tőlem időpontot? Erre jött a válasz:

RONTÁSLEVÉTELRE.

Ilyen miatt még nem keresett senki. Első körben majdnem lebillentem a biciklimről, pedig megálltam vele. Mindenesetre bekapcsolt az “üzleti-agyam”, és rávágtam, hogy fotózás és filmezést vállalok. Nem hiszem, hogy erre számított. De kitudja, ha túl lesz a rontáslevételen, hátha szeretne magáról friss, üde fotókat…

Pozitív szösszenetek a VOLT-ról

Írta: gkrisztian
2015.07.06.

Legújabb bejegyzésemben rövid felsorolást készítek, hogy mennyi pozitív gondolatom támad, ha július első napjaira visszagondolok. Az írás ezúttal is spontán, mint pár bejegyzéssel lentebb egy hasonló szösszenetem. Nos, íme a gondolatok:

DSC_2880

1. Túléltem!

2. Egy picit barnultam.

3. Sok-sok jó fotóm lett.

4. Megismertem a Humbákfalvi Fröccsterasz csapatát, tele csinos lányokkal.

5. Végre én is hallottam a Parov Stelart élőben, és nagyon tetszett.

6. Minden nap a tömegben mászkálva ismerősök hada köszönt rám – vagy csak rajongók, ezt még nem döntöttem el. :)

7. Csak egyszer öntöttek le sörrel, amikor egy nem száraz srác meg szerette volna kérdezni, hova teszem fel a fotóimat, de elmérte a távot és sörrel a kezében belémgyalogolt.

8. Nem kaptam napszúrást, nem hülyültem meg a melegtől – csak eléggé zavart az a sok röpködő pingvin, pláne így karácsony után.

9. Akkor sem estem el, amikor egy részeg srác a nyakamba kapaszkodott és mindketten megdőltünk. Inkább odébb futottunk 15 métert, mire sikerült megállni.

10. Minden nap fel tudtam tekerni biciklivel a fesztiválra, ahol a Bringázz Sopron csapata vigyázta a kis kecskémet. Esténként nagyon jól esett gurulni lefelé a Lövérekből.

11. Kellemes élmény volt, amikor három stoppos lány like-olta a biciklimet. Legalábbis remélem nem gondolták komolyan, hogy dombnak felfelé mindhárman felülnek egy sátorral és pár cucctáskával…

12. Másnap stoppos srácoktól lestem el egy trükköt: amikor nem állnak meg az autósok, egy tízezrest kell jól láthatóan a hüvelykujjunk köré tekerni. Mondjuk nekik így sem álltak meg  az autósok.

13. Röpke egy nap elteltével megtudtam, hogy van Civil zóna is a fesztiválon, és véletlenül meg is találtam.

14. Ákos koncertje nagyon profi volt, el sem mozdultam a hangfalak elől.

15. Egyik este ismerősömet hátba rúgta egy részeg lány piásvödörrel. Baleset nem lett, és a lány is odajött…. odabukdácsolt bocsánatot kérni, és remélte, hogy valamikor négyen fogunk közösen pisilni.

16. Találomra lefotóztam egy bungee jumpingos ugrót, aki teljesen véletlenül egy nem rég megismert ismerősöm volt az ország túlsó végéből.

 

Még sorolhatnám, de nem sorolom.

loading