Legutóbbi bejegyzésemen nevettek többen is, ám egy kedves ismerősöm elmesélte, hogy hasonlóan kellemetlen helyzetbe került a minap. Nevet nem árulok el, csak annyit, hogy egy bűbájos, kedves és csinos lányról van szó.

Egyik nap sportos ruhában mosta autóját az egyik autómosóban, ami önmagában is odavonzza az emberek tekintetét, hiszen általában ott férfiak szoktak autót takarítani. Már a “fürdetés” vége felé járt, amikor megállt mögötte egy másik autó, amiből kiszállt egy idősebb férfi, és nézte a kedves ismerősömet. Ő pedig amikor rápillantott a bácsira, meglátta, hogy egy családi jóbarát. “Csókolom Feri bácsi!” – kiáltotta, majd oda szaladt hozzá, és lenyomott neki két puszit. Megérdeklődte, hogy van ő és a felesége is, majd elkezdtek az időjárásról is csevegni. A bácsi készségesen válaszolgatott a kérdésekre, ismerősöm viszont lassan rájött, hogy ő nem is a Feri bácsi. Sőt, valószínűleg még soha nem találkoztak! Úgyhogy zavarában hamar elköszönt, beült a kocsiba, és elment.

Nézzük a jó oldalát: a bácsinak lett egy POZITÍV napja.

Amint írtam előző bejegyzésemben, sok esetben a napszemüveg olyannyira kitakarja az emberek arcát, hogy nem tudom felismerni őket. A héten kiderült, hogy napszemüveg nélkül is képes vagyok erre a mutatványra.

Az Európa-bajnokságon segédkeztem öt napig, délutánonként mentem, és este jöttem ki onnan. Utolsó este egy kellemes Szlovákia elleni mérkőzés után nagyjából este 11 óra lehetett, amikor pakolás közepette jól megnéztem a folyosón egy szembe jövő férfit. Már előtte is feltűnt, hogy ismerős az arca, de most jobban megnéztem. Nagy szerencsémre mindannyiunk nyakában lógott egy pass, amivel igazoltuk magunkat, így gyorsan ránéztem. Talán furán jött ki, hogy egy férfi mellkasát néztem, de esküszöm, csak a neve érdekelt. Amikor már csak 2-3 lépésnyire volt tőlem, sikerült elolvasnom a nevét, és bizony: egy régi kedves ismerősöm volt!

Ekkor jött a fordulat! Mondom neki: “Csaba, Te vagy az? Alig ismertelek meg!” Erre jött a válasza: “Tényleg? És fel se tűnt eddig, hogy 5 napja beszélek hozzád?”

Hát tényleg nem. Ezek után előre is bocsánatot kérek mindenkitől, akit nem veszek észre.

Fotó: Aendy Luedigk

Remélem nem csak én szenvedek mostanában az utcán járkáló ismerősök felismerésével. Amióta kisütött a nap, rendre elközlekedek sokak mellett, utána meg hallgatom, hogy “nem vettél észre”. Esküszöm, nem szándékosan csinálom ezt, hiszen mindig öröm akár csak integetni egy jó ismerősnek is, vagy megállni pár mondatra. Én két verziót tudok elképzelni erre:

1. a meleg behatol az agyamba, és szándékosan elrontja a felismerőképességemet.

2. mivel mindenki a fél arcát eltakaró napszemüveggel járkál, egyszerűen nem ismerem meg őket. Gyakorlatilag napszemüvegek jönnek szembe az utcákon. Ez esetben valahogy arctól lefelé kéne felismerhetővé tenni magunkat, vagy legalább homlokra kiírni a nevünket.

Ha bárki úgy érzi, hogy igazam van, annak örülök. Ezzel a bejegyzéssel csak az volt a célom, hogy minél többen tudják: nem bunkóságból hajtok el mellettük. Viszont szívesen várom az ötleteket még: hogyan legyünk felismerhetőek napszemüvegben? Én lehet, hogy felírom a homlokomra: Gazsovics Krisztián.

Rögtön az elején szeretném tisztázni a félreértések elkerülése végett, hogy nem kutyáról álmodtam, hanem a kosár Európa-bajnokságról. Pedig én eddig nem is vettem részt túlságosan az előkészületekben – el se tudom képzelni, hogy a szervezők mennyiszer álmodnak már ezzel.

Nyilván a hőség is közrejátszik abban, hogy éjjelente vacakul alszom, néha megébredek, fordulok egyet, és próbálok visszaaludni. Általában ez sikerül is, de előfordul, hogy húsz percig pörgök, mint egy ventilátor, és mégsem sikerül. Az elmúlt éjjel szerencsére többet aludtam, mint amennyit nem, viszont érdekes álmaim születtek, amibe már néha az ébrenlétet is beleálmodtam. Épp elkezdődött a soproni kosárlabda EB, ahol két játékos lépett pályára, és biciklikkel támadtak egymásra (!). Gyakorlatilag egy modern női gladiátorküzdelem indult el. Közben a nézőtéren többen arról beszélgettünk, hogy szerencsére a büfében van nokedli, meg zöldalma.

A gladiátor szám végén az egyik csapat edzője öltönyben táncolt a pályán, viszont zene nem volt hozzá, így érdekesen sült el a produkció. Azt hiszem, ekkor ébredtem meg valami kopácsolásra, ami félálomban kapcsolódott az EB-hez: robotok tapsoltak a nézőtéren. A végén nekiálltunk fogócskázni az Arénában, pedig egyikünk sem akart rohangálni.

Egy biztos: a valóságban ennél sokkal jobb lesz az EB, szerintem nem érdemes kihagyni!