Hazánk és környéke bővelkedik szépségekben, de most kivételesen nem a hölgyekre gondoltunk. Ezúttal északnak indulunk, és a mai Szlovákia területén fekvő Kassa belvárosában nézünk körül, mely bővelkedik magyar vonatkozású emlékekben.

A 240 ezer lakost számláló ősi magyar város, Szlovákia második legnagyobb települése, fontos gazdasági központ, mely már a XIV. században szabad királyi városi ranggal büszkélkedhetett. Kassára érkezve inkább az ipari oldala üti meg először a látogató szemét, de a belvárost elérve máris előkapjuk fotómasináinkat.

A kitelepítések miatt ma már jobbára szlovákok lakják, de a fülünket gyakran megütő magyar hangok mellett, feliratok és műemlékek is visszarepítenek minket a múltba.

A széles, macskaköves, villamos sínekkel keresztezett főutca közepén csörgedező forrást követve jutunk el a város legjelentősebb műemlékéhez, a Szent Erzsébet-dómhoz. Az épület és környéke – a Városi Színházzal és a zenélő szökőkúttal együtt – láthatóan központi szerepet tölt be a város életében.

Gyermekek rajzolgatnak az aszfaltra, miközben sétálgató, sörözgető, sütizgető felnőttek élvezik a májusi napsütést. Mielőtt azonban csatlakoznánk a helyiekhez, betérünk a dómba, pontosabban annak egyik altemplomába, ahol a Rodostóból hazahozott II. Rákóczi Ferenc fejedelem hamvai, egy nemzeti színű szalagos koszorúkkal borított márványkoporsóban nyugszanak. Különleges pillanatnak is részeseivé válunk! Egy hazánkból érkezett nyugdíjas-csoport torkából éppen Himnuszunk hangzik fel.

A dómtól a szintén lenyűgöző Andrássy-palota felé fordulunk, ahol beiktatunk egy kis pihenőt a helyiek által nagyon dicsért cukrászdában. Mennyei a fagylaltjuk és a sütemények, torták látványa is önmagáért beszél! Ki ne hagyja, aki arra jár!

Ízlelőbimbóink kényeztetése után folytatjuk sétánkat Rákóczi nyomában. A tér közelében, az egyik mellékutcában található a fejedelem rodostói házának a mása. Az eredeti berendezési tárgyakkal is rendelkező múzeum betekintést nyújt II. Rákóczi Ferenc életének utolsó időszakába, melyet száműzetésben töltött a törökországi Rodostóban. A ház előtt magasodik a fejedelem, 2006-ban állított szobra.

A hangulatos utcákban barangolva gyorsan telik az idő, úgyhogy a nap vége felé közeledve jöhet egy jópofa sör a hívogató kerthelyiségek egyikében.

Még csak reggel 8 óra, de már túl vagyunk egy hőlégballon repülésen. Adunk magunknak egy fél óra pihenést, hogy feldolgozzuk a szárnyaló élményeket, és erőt gyűjtsünk a mai napra tervezett lista kipipálásához. A program sűrű, de sok érdekességet ígér!

Szállásadónk javaslata alapján a VI-X. században, a könnyedén formálható tufákból kialakított földalatti városok közül, mi a legnagyobb kiterjedésű Kaymakli felé vesszük az irányt. A navigációs rendszerre bízzuk magunkat, mely kacskaringós úton, kietlen tájakon és apró falvakon át vezet minket a földalatti városhoz. Az egy négyzetméterre jutó török árusok számának hirtelen növekedése láttán tudjuk, hogy közel járunk. Amint megváltjuk a belépőjegyünket, máris mellettünk terem egy „önkéntes” idegenvezető, hogy kalauzunk legyen a föld alá ereszkedve. Nem hagyjuk meggyőzni magunkat, és a mellékelt térképet forgatva nekivágunk Kaymakli felfedezésének.

Aki nem szereti a szűk helyeket, jobb, ha nem nevez be egy ilyen kalandra. Egy láthatóan átgondoltan felépített járatrendszerben találjuk magunkat, és bizony van, hogy több métert is guggolva tudunk csak megtenni. A bezártság érzettel megbirkózva járjuk be a föld alatti várost, ahol a közlekedési útvonalak, lakhelyek mellett a szellőztetést, a takarmány, állatok (!) és víz tározását is megoldották. Ezzel tették lehetővé több ezer kereszténynek, hogy akár hónapokig is a föld alatt rejtőzzenek a hódítók elől.

Az izgalmas labirintusból kitalálva jól esik a napfény a csípős téli hidegben. Irány Avanos, és a híres agyagművészet! Ezúttal felülről kerüljük meg Göremét, és nem bánjuk meg. Lenyűgöző látvány tárul elénk a városra, és a háttérben magasodó sziklatömbökre.

Miután kicsodálkozzuk magunkat, továbbindulunk, és mintegy negyed óra kocsikázás után megállunk az első agyagból készült apró csodákat bemutató múzeumnál. Érdeklődésünket látva beinvitálnak minket a „mester” műhelyébe, aki majdnem két évtizedig tanulta a szakmát! Különböző formájú, mintájú edények, gyertyatartók, díszek sokasága tárul elénk. Kérésünkre megmutatják nekünk az agyagformázás menetét, sőt, magunk is kipróbálhatjuk az agyagozást. Jókat derülünk a bénázásunkon, de azért egy edényfélét sikerül előállítanunk.

Már bőven a délutánt tapossuk, amikor elérünk az úgynevezett tündérkéményekhez. Szinte minden kilométeren újabb és újabb érdekes alakzatok bukkannak fel, már értjük, miért is kevés ez a másfél nap a mesebeli környék bejárására.

Megfáradva térünk nyugovóra, de előbb azért még benézünk egy hagyományos török táncestre. Kár lett volna kihagyni!