Akármennyire is kedvelem ezt a város, azért azt el kell ismerni, hogy a kedd esték nem tartoznak a legpörgősebb időszakok közé. Főleg akkor nem, ha úgy, mint most is szúrós szél fúj, és az eső sem a legpuhábban hullik alá. Ezt a szürreális hangulatot próbáltuk feldobni egy kedd esti lakomával. Eredetileg másfelé indultunk, de köszönhetően a már említett zimankós időnek, a Puskás Étteremben kötöttünk ki. Így terasz nélkül, hálókkal az oldalán szemmel láthatóan sem a legimponzánsabb oldalát mutatta felénk, ugyanakkor azt is tudjuk, hogy nem a külcsín, hanem a belbecs a lényeg.

Belépve a kicsit kopott fa ajtón, amelynek kilincse igazán autentikussá teszi a helyet egy igazi Pub belső fogad. Szövet és fa egyvelege mindenhol, szűk ablakok, halvány fény. Szinte érzem, magam körül a szivarozó nagypolgárokat, akik mivel 25 éves a hely talán sosem voltak itt, de a hangulata megvan. A falakon régi Sopront idéző képek, amelyek engem személy szerint mindig lenyűgöznek. Egy picit rontja talán az összképet a bejárattal szembeni falra kicsi ferdére sikeredett felirat. Nem számítottam pezsgő életre, nagy hahotákra a szomszéd asztalnál, de azért az is meglepett, hogy mindössze mi ketten alkottuk a vendégsereget. Ez persze nem a helyet minősíti, csak ilyenkor én mindig kicsit feszengek.

Bár ugye nem egy csúcsidőszak, a kiszolgálással nem volt semmi gond, esetleg annyit még, hogy az étlap átvétele és az italrendelés között eltelt két perc, amikor nem tudtuk, hogy mi felejtettük el mondani mit kérünk, vagy az a rész még nem jött el, de aztán ez is megoldódott. Az étlap bőséges, elnézve az alapanyagok nem mozognak széles skálán, ugyanakkor a belőlük kínált ételek spektruma igen széles. Az ételrendelést gyorsan megoldottuk, és az elkészítési idő sem volt hosszú. Az ételről sugárzott, hogy tényleg akkor készítették, az ízek, illatok és számomra az egyik legfontosabb dolog a hőfok is nagyon rendben volt. Nem rendeltünk bonyolult dolgokat: gulyáslevest, csirkemellet sajttal és brokkolival töltve, valamint halat, viszont az jó minőségben kaptuk. Párom nagyon szereti a halételeket, ezért nálunk az étlap áttanulmányozása mindig azon a részen kezdődik, ahol az uszonyosok felsorolása van.

Az árakkal maximálisan meg voltunk elégedve, két fős vacsoráért és az italokért mindössze 6000 Ft-ot fizettünk. Remélem legközelebb több emberrel találkozunk. Nyugodt szívvel ajánlom az éttermet mindenkinek aki egy ún. “magyaros” étteremben akar nagyon jót enni. Az étterem honlapját viszont a munkahelyen mindenki csak akkor nyissa meg, ha megbizonyosodott, arról, hogy számítógépe le van halkítva. Nekem ez nem jött össze, így egy darabig nem tudtam mi zenél, hisz én csak az étlapot akartam megnézni.

Szombat dél. Még van 4 óránk egy esküvőig és előtte ennénk valami könnyűt, valahol a városháza közelében. Az idő teraszos a lehetőségek azonban korlátozottak, így már csak bent jutott hely. A kinti asztalokat amúgy sem hat főre tervezték. A pincérnő segítőkész, a székek kényelmesek a hangulat is jó. Patinás helyen járunk, a Perkovátz- ház az egyik legrégebbi soproni étterem.

Bár helyet gyorsan kaptunk, a pincérnőre sajnos sokat kell várni, ekkor is étlapot kapunk csak, az italrendelés majd 5 perc múlva. Elnézzük, süt a nap, pörög a terasz, nekünk még van négy óránk és már csak átöltözni kell. Rendelünk. Nem bonyolítjuk túl, sláger a húsleves és a natúr csirkemell salátával, de azért akadnak bonyolultabb kérések is. A hozzáállás kiváló, mindent meg lehet oldani, cserélni többfélére is lehet, alternatíva is van bőven. Lassan megérkeznek az italok is. Jókat beszélgetünk, igazi pub hangulat, a berendezés méltóságteljes, a bútorok patinája tudatja, ezen a helyen nagy dolgok történtek, egykoron nagy emberek találkoztak. Mi csak enni jöttünk, rég nem látott ismerősökkel beszélgetni. A leves forró, picit sós, de nem gond, még belefér. A másodikra kicsit várni kell, közben figyelünk az idő múlására, megrendeljük a desszertet is. Tudjuk, még a másodikat sem kaptuk meg, de azért már sietnénk kicsit. Eltelt háromnegyed óra és még csak a levesig jutottunk. Tetszik tudni nem sürgetni szeretnénk Önöket, csak gondoltuk biztosra megyünk. Lassan a második is megérkezett, a csirkemell omlós, a krokett forró, puha, az öntet és a saláta is remek. Közben megérkezett a desszert is. Tudjuk mi kértük így és nem is gond. Körülöttünk négy asztal üres, de majd összehúzzuk magunkat. Mi hibánk, esküvőre sietünk, már csak két óránk van készülődni. A gesztenyepüré is megjött, tényleg nagyon íncsiklandó, friss a hab, ellentéteben sok mással a gesztenyepüré sem fűrészpor állagú, minden kiváló.

Fizetnénk, igen nem a legjobb módja ennek, hogy a pultnál sorakozunk, de már csak másfél óránk van készülődni. Minden nagyon jó volt, finomat ettünk, jót beszélgettünk, visszatérünk még, ígérjük akkor nem sietünk ennyire!

Innen Sopronból kevesebb, mint öt óra autózással elérhető a legközelebbi tengerpart, így Horvátország gasztronómiába sok ember számára ismert ebben a régióban. Hal, olivabogyó, csevapcsicsi, tengerzúgás, Karlovacko. Ha öt szóban kellene elmondanom mindazt, ami eszembe jut, ha az elmúlt nyaralásokra gondolok. Sopronban a tengerpart nem elvárás, így megnéztük a Croatia Pub kínálatát az Ikva part mellett.

Kedd kora este, korgó gyomor és igazán jól esne egy sör is. Ezzel az alapkoncepcióval kerestünk ideális helyet. Mivel utóbbi feltétel miatt autó kizárva a város távolabbi helyei kiestek. A Várkerületen elég erős a forgalom ezért nem a “kerthelyiséget” választjuk, ami ebben az esetben inkább járdahelyiség, de nyilván erről egyáltalán nem az étterem tehet. Belépünk, talán a kora esti időpont miatt egyedül vagyunk, háttérben autentikus horvát zene szól. Az első Karlovacko mellett még azon gondolkodom, hogy régen, amikor ruhabolt volt itt akkor is tetszett a western filmeket idéző mindent beborító falburkolat, valamint az is eszembe jut, hogy a mostani konyha helyén volt a férfi részleg. A Karlovacko és Ozujsko miatt pluszpont, ezek a sörök kicsit karakteresebbek, erősebbek, nehezebbek, mint a mi Sopronink, ebből kifolyólag könnyebben az ember fejébe is szállnak, de néha jól esik bűnözni.

A fényviszonyok csak a kép minőségét rontották az ízeket nem

Áttanulmányoztuk az étlapot, amin sajnos kevesebb eredeti horvát fogás van, mint vártam volna. Megértem, hogy egy az egyben nem lehet adoptálni adott nemzetek konyháját egy ilyen kis-közepes városba, de számomra meglepő volt az előételek között a melegszendvics, vagy a két oldalt beterítő pizzasor. Szó se róla, a horvátoknál is rengeteg helyen adnak pizzát, én csak az arányokon lepődtem meg. A csevapcsicsinél kicsit komolyabbra vágytunk, ezért próbáltuk kiválasztani azt, ami leginkább hasonlíthat arra, amit 500 km-rel arrébb kapnánk. Egy kétszemélyes tál mellett döntöttünk, amin nagyjából az egész kínálatból volt egy kicsi, talán csak a hal maradt le. Az ételre nem kellett sokat várnunk, bár konkurenciánk sem volt rendeléskor, így ez nem mérvadó, de ha azt nézzük, hogy három húsétel és három köret készült azért nem rossz. A tálon végülis sertésborda, zöldséges csirkenyárs, csevapcsicsi, hagymakarika, sült krumpli és fóliában sült burgonya, valamint savanyúság volt. Bár a többségük nem eredeti horvát fogás, de az ízekre, aromákra semmi panasz nem lehetett. Az adagok alapján ez három személyes is lehetett volna, a nyársam felénél már éreztem, hogy ebből csomagolás lesz- nem is tévedtem.  Csomagolással, sörökkel két főre 7200 Ft-ot fizettünk. Mindent összevetve kellemes órát töltöttünk itt, autentikus zenével, horvát sörök társaságában, ugyanakkor nekem valahogy hiányzott még négy-öt fajta étel, amitől igazán máshol érezhettem volna magam.

Igazából egy sima vacsorának indult. Nem akartunk semmi különlegeset: beülni valahova egy hosszú hét után, beszélgetni, élvezni azt, hogy péntek van, és azt, hogy az óra másnap nem reggel 6-kor csörög. A Pap rét környékén sétáltunk, eszembe jutott, hogy nemrég újranyitott a Kis Pócsi Vendéglő. Korábban is voltam már itt, de mindig szeretem kipróbálni az újat, ha jó, ha nem. Ebben az esetben jó volt, sőt kicsit még annál is jobb.

A helyet nem nehéz megtalálni, igazából a Paprétről a Pócsi utcába, ha belép az ember, elég jobbra fordítani a fejét és már meg is pillanthatja a sárga házat, nagy barna kapuval. Jó idő volt, egyáltalán nem akaródzott bemenni fedett helyre, a teraszon néztünk ki egy helyet, valahol a borostyánnal befuttatott fal mellett. Addig biztos volt, hogy medvehagyma krémlevest eszünk, szezonja van, szeretjük is, ha jól van elkészítve az egyik legjobb leves tud lenni.

Nah és itt következett a nehezebbik rész. Mi legyen a második? Nem annyira sikerült eldönteni, ezt észrevette az úriember is, aki minket kiszolgált (mint később kiderült Lacinak hívják, még később arra is fény derült, hogy ő az egyik tulaj) és elkezdődött a párbeszéd, aminek magam sem tudom, hogy lett ez a vége, de lényeg a lényeg kikötöttünk a steaknél.

Alapvetően szárnyas párti vagyok, persze ez nem azt jelenti, hogy csak azt és semmi mást, de amikor elindultunk otthonról nem gondoltam volna, hogy így alakul. A legnyomósabb indok talán az volt, hogy Tibi (mint később ez is kiderült, a szakács) nagyon jól csinálja és van egy spéci konyakos-borsmártása (eleinte fura belegondolni is) hozzá, amit akkor már muszáj megkóstolni. Mindezt sült zöldséggel és krokettel körítette.

Laci nem hazudott, tényleg nagyon jó volt. Közepesen átsütve, barnás pirosas színben, nem túl szárazon, amilyennek egy steaknek lennie kell. Alapvetően szeretem az emberek szokásait kifürkészni, ez természetesen nem azt jelenti, hogy ha bemegyünk valahova közelebb húzom a másik asztalhoz a székem (ez esetben a steakem) és mindenkit kihallgatok, hanem azt, hogy azért odafigyelek a környezetemre.

Azt figyeltem meg, hogy vannak azok, akik leves plusz főétel pártiak, és vannak azok, akik inkább főétel plusz desszert pártiak. Én az előbbiek közé tartozom, nem vagyok túl édesszájú, és mire az első két fogást megeszem nem szokott hely maradni az édességnek. Ez így volt most is. Amikor ezt magamban ismét konstatáltam,  azt vettem észre, hogy két zöld karimájú tányér közeledik, egyenként három-három gombóccal. Először meglepődtem, hisz a steakhez -ami időközben elfogyott- mindent megkaptunk ami jár, plusz szósz is érkezett pár perccel korábban, így nem igazán tudtam mire vélni. Kiderült nem a memóriámmal volt baj, csak a ház úgy döntött, ha már eredeti szándékunk ellenére steaket “kellett” enni (azóta sem bántam meg), valamivel kiengesztel minket nagy duzzogásunkban.

Ennek lett az eredménye a zöld tányér a mogyorókrémes gombóccal. Ízre, állagra, színre, valahol a túrógombóc és a szilvásgombóc határán, és természetesen forró, hogy kettévágás után a mogyorókrém szép lassan, méltóságteljesen láva módjára előbukkanjon.

A vacsoráért 8000 Ft- ot fizettünk két főre, ami tekintve a 2+1 fogást meg a steaket, nagyon jónak mondható, és ehhez jön még a grátisz kimagasló vendéglátás. Ajánlom mindenkinek!

Kicsit megcsúsztunk, nem értünk haza időben, meg a bevásárlás, meg rendet kellene rakni és mi lesz a vacsora? Ekkor döntöttünk úgy, hogy nyakunkba vesszük a várost és keresünk egy helyet, ahol este 10 után is lehet enni. Messze nem akartunk menni így a Soproni Borháznál próbáltunk először szerencsét. Tovább nem is kellett mennünk.

A Borház alapvetően éjfélig nyitva van, szóval alapjában véve nem számítottunk túl késői vendégeknek. Kértünk egy pohár bort, majd jeleztük, hogy enni is szeretnénk. A pincér srác kicsit habozott, mikor étlapot nyújtott, ennek okát csak távozáskor értettük meg. Nem vágytunk semmi bonyolultra, így csirke steaket kértünk sült zöldségekkel, sajtmártással. Rajtunk kívül még öt asztalnál ültek, ha belegondolunk szerda este 10 óra után ez nem annyira rossz. Az ételre nem is kellett sokat várnunk. Minden tűzforrón jött, a tálalás ízléses, praktikus megoldás, hogy amellett, hogy tányérunkon is volt egy kevés, automatikusan jár a plusz mártás külön csészében.  Már említettem, hogy a frissességgel semmi gond nem volt, és a mennyiségre sem lehet panaszunk. Igazából ketten ettünk egyet, a másik a másnapi ebéd részévé vált.

Kicsivel éjfél előtt távoztunk, ugyanakkor nyoma sem volt az ilyenkor sokszor sajnos szokásos fényhalkítós, székeket pakolós “vendégmarasztaló” megoldásnak. Fizetéskor azért rákérdeztünk meddig van konyha, kiderült, hogy csak este 10-ig, valamint az is, hogy a Soproni Borházban a pincérek is nagyon jól tudnak főzni. Ennek tudatában távozáskor az ételekért és az időközben egy üvegnyire módosuló borért a 6000 Ft-ot (kétszemélyre) egyáltalán nem lehet drágának mondani.

Ahogy szerintem sokaknál, a hétfő nálam is egyenlő az apokalipszissel. Ilyenkor semmire nincs idő, minden tegnapelőttre kellett volna sokszor enni is csak a laptop árnyékában lehet. A belvárosban volt dolgom, szokás szerint rohantam a gyomrom viszont jelezte ideje lenne megállni kicsit. A Színház utcában szembe jött a Seven’s Speed. Sokszor elmentem már mellette, gondoltam most belülről is megnézem.

Belépve enyhén érezhető olajszag, ami mivel gyorsétteremről van szó érthető, viszont előre jelzi, hogy ide nem salátázni járnak az emberek. Az étlap a szokásos felütéssel indul: gyros, hamburger majd jönnek az extrák. Salátát kértem és csirkeszárnyakat. Ez a kettő ebben a párosításban amúgy nem kapható, de kérésre egyből készségesen megoldották. Az utánam következő törzsvásárlók is variáltak, így már nem éreztem magam olyan rosszul, hogy csak a gond van velem. Fizetés rendeléskor, üdítővel együtt 1300 Ft.

Az étel 15 percen belül elkészült, a saláta viszonylag friss volt, bár sok mindent nem tartalmazott, sok fejes saláta, némi hagyma és paradicsom, valamint pár karika uborka kapros szószban. A csirkeszárnyról nem tudok hosszasan írni, olyanok voltak, mint bármelyik boltban kapható előre bepácolt csirke.

Alapvetően amiért mentem megkaptam, gyors volt, pár órára jóllaktam és pont. Se több, se kevesebb. Lehet, ha legközelebb arra járok sétálok még pár métert.

Alapvetően nem szeretek pénteken és szombaton este, valamint vasárnap délben étterembe menni. Anno dolgoztam vendéglátásban, tudom, hogy a zsúfolt órákban nem azt nyújtja egy hely amit egyébként tud. Ugyanakkor egyetértek azzal is, hogy ha a vendégeknek ilyenkor van ideje, akkor igenis ilyenkor is a lehető legjobbat kell nyújtani mindenkinek. Ezen a szombat estén Mexikó felé vettük az irányt, legalábbis, és ha Mexikó, akkor Fórum Pizzéria.

Mikor beléptünk a pizzasütő srác arcán láttuk, hogy telt ház van, ettől függetlenül teljesen vidáman üdvözöl minket. Kisebb társasággal érkeztünk, ki akartuk próbálni az étterem specialitásait, így pizza egyelőre kizárva. Leültünk, étlapot gyakorlatilag fél perc után kaptunk eddig minden kiváló. Mivel szombat este van üdítő helyett fröccs kerül a pohárba. Szeretem Hauer Erik borait, sajnálom, hogy kevés helyen lehet őket kapni, de a Fórumban mindig lehet, így a választáson nem kell sokat gondolkodni. Hosszúlépés of course.

A választék bőséges nem is egyszerű dönteni.  Hatan előételekkel, levesekkel együtt hétfélét kérünk. Az első kör teljesen rendben van, a jalapeno poppersek frissen sültek, ropogósak, a mártogatós bőven elég. A leves is pont elég sós, forró is, a tálalás is rendben. Ahhoz képest, hogy tényleg szombat estéről van szó, a rendeléstől számított 25 percen belül felszolgált főétel szerintem világcsúcs közeli, öt esetben mindenképp. Sajnos a hatodik főételt nem kaptuk meg a másik öttel egy időben. A pincér mentése amúgy irigylésre méltó volt, csak sajnos hallottuk, mikor utánrendelte a maradék egy vacsorát. Sebaj, az illatok íncsiklandóak, az előétel megtette hatását, Hauer rosé még mindig nagyon jó. Amúgy 10 perc után a lemaradó quesadillas meg is érkezett, így neki is láthattunk. Az előző malőrtől eltekintve az ételek minősége, mennyisége, íze teljesen rendben van, és ha a kiszolgálás mindig így megy -és nem csak az előbbi hibát akarták kiküszöbölni-, akkor panaszunk sem lehet.

Vacsora közben a jó társaságban elrepült az idő, így nem maradt más hátra, mint a számla. Hatan összesen 20 000 Ft környékén fizettünk, amit ha leosztunk per fő arányban nagyon kellemes összeget kapunk. Az említett egy hibát leszámítva minden rendben volt, és ígérjük a pizza teszt során még visszatérünk.